2011 decembere. Ekkor mit sem sejtve, neki indulva a monoton hétköznapok iskolai életének átlagos életkedvvel mentem suliba. 17 évesen, lázadó kamaszként, csakúgy mint a többi velem egykorú néhány fiatal fittyet hánytam a tanulára, csupán kötelezettségből jartam be az órákra. Pályát tévesztettem, változtatni már nem tudtam. Szüleim dorgálása ellenére sem kaptam össze magam, továbbra sem érdekelt az általam akkor még "álom" szakmának tűnő tovább tanulás. Egészen eddig a napig a szerelmet, azt az igazi mindent elsöprőt csak hírből ismertem. Sokan mondták, akkor tudod meg hogy rátaláltál amikor már a legelső pillanatban mikor meglátod kihagy egy ütemet a szíved és a gyomrodba apró pillangók költöznek. Nevettem rajtuk. Ez számomra csupán közhelynek számított. A suli végeztével egyenesen bátyámékhoz mentem, édesanyám is ott várt. A hátsó udvarhoz közeledve bátyám felé, egyszer csak megláttam Őt. Régebbről már ismertem, hallottam felőle, de élőben csak ott akkor láttam először. Bekövetkezett az amin én jót nevettem, hogy az velem soha nem fog megtörténni. Mégis megtörtént. A szívem valóban kihagyott egy ütemet és azok az apró pillangók is beleszálltak a gyomromba. Mély barna szemei megigéztek. Nem tudtam levenni róla a pillantásom. Rám köszönt. Csak álltam ott összezavarodva. Viszonozni lett volna illő a köszönést, de abban a pillanatban egy hang sem jött ki a torkomon. Zavaradottságomból felocsúdva kiböktem egy "Helló"-t. Ahogy tudtam kerülni próbáltam, de bátyám mindig olyan helyzeteket kovácsolt, hogy lehetetlen volt nem egy légtérben lennem vele. Édesanyám észrevett rajta valamit ami számomra nem volt feltűnő. Mondogatta, hogy látszik, tetszem neki. Erre csak legyintettem. Ugyan, hogy kezdhetne ki velem egy nalam 4 évvel idősebb pasi, s jelét sem láttam annak, hogy kezdeményezne. Pár szót váltottunk csak egymással. A délutan hamar eltzelt. Este az ágyamban fekve, engem is meglepő módon, egyre többször a gondolataim közé férkőzött. Eljátszva a gondolottal mint egy naiv kis tini elképzeltem magam mellette. Saját hülye illúzióimon jót nevetve lassan elaludtam. Másnap délután suliból hazaérve neki láttam a másnapra való tanulásnak. Felcsippant a telefonom. Gondoltam barátnőm írt a szokásos délutáni találkozónk végett. Meglepetten olvastam a telefonom kijelzőjén, Ő írt. Korabban már bejelöltem Facebookon is de nem gondoltam semmi féle más reakcióra visszaigazolásán kívül. Beszélgetni kezdtünk. Nem húzta sokáig előttem azt a bizonyos mézes madzagot, közölte velem, hogy megtetszettem neki. Felnevettem. Azt hittem csak ugrat. Szóvá téve neki hogy milyen vicces kedvében van, meggyőzően közölte, komolyan gondlja. Elkérte a telefonszámomat. Nagy hezitálás után megadtam neki. És ez után kezdődött minden.